Marilyn Poppins

Azt hinnénk, hogy az ember az evolúció csúcsa, aki a Marsra repül, művészeti alkotásokat hoz létre, legyőzi a természet erejét és olyan találmányokra képes, mint a penicillin vagy a mojitó koktél.

Ezzel együtt az ember csak a felszínen homo sapiens, igazából ugyanaz az ösztönlény, mint évmilliókkal ezelőtt volt, csak megtanulta használni a papírzsebkendőt.

Nézzünk meg bármilyen társaságot, legyenek azok az tudományos konferencia szünetében beszélgetők, vagy postmodern festészeti kiállításon a performancera váró művészetrajongók – néhányan csoportokban udvariasan de feszélyezetten társalognak  az aktuális témában, majd az egyik kisebb csoport egyszerre és harsányan felröhög – az egyik beszélgető a welcome drinkek ellenőrizetlen fogyasztásától kissé szalonscpicces állapotba kerülve elejtett egy kiskamasz szintű szexuális célzást. A hangulat máris a tetőfokon, a kínos feszengés ebben a csoportban megszűnt, a többiek irigykedve pillognak rájuk saját unalmas beszélgetőpartnereik mellől.

A másik téma, amivel garantáltan ugyanilyen mélyzsigeri és ősi indulatokat válthatunk ki beszélgetőpartnereinkből, az az identitás meghatározás. Ki magyar és ki palesztin, hová álljanak a belgák, tekintve a magyar lakosság történelmi okokból igen kevert genetikai állományát, biztos mindenkinek a tyúkszemére taposhatunk néhány jól irányzott mondattal.

Ha a két témát mixeljük, ezzel teljesen megkavarhatjuk beszélgetőtársainkat – hiszen a pozitív (szex) zsigeri ösztöneiket keverjük a negatív zsigeri ösztöneikkel (csoportból kirekesztés).

Feltehetünk olyan kérdéseket, hogy másképp szexelnek-e a  „származás” szerint  magyarok és nemmagyar magyarok. Jobban esik-e bizonyos színű zászlók árnyékában a petting?

Járjon-e közös swingerklubba az igazmagyar és nemannyira magyar?

Ha valaki tényleg kipróbálja ezt a módszert, kérem, számoljon be nekem a teszteredményekről!

Ötletként felmerült, hogy az EP választásokon képviselői helyet szerző magyar nők egyenruhában vonuljanak be majd a nyitóülésre. Az ötlet gazdája Tóth Bori, iparművész, divattervező. A kreátor persze nem ítélhető el a gondolat miatt, egy ilyen szakmában, mint az övé  90% a PR szerepe, és 10% a rajztudásé – ám azon csodálkozom, hogy a listát állító pártok komolyan foglalkoznak az ötlettel.

Ha már egyenruha – ami az egységes csapatot és összetartozást szimbolizálja, akkor férfi euroatyáink miért nem kapnak egyenruhát, miért csak a nőkről van szó?

Komoly politikusokról beszélünk, és akkor az a téma, hogy nézzenek ki, mennyire legyenek csinosak?

Egy Magyarországot képviselő diplomatától, sőt diplomata nőtől elvárható, hogy kultúráltan, ápoltan, és harmonikusan öltözködjön. De külön figyelmet fordítani a képviselőnők ruhájára? Nem vagyok feminista, de ilyenkor mindig kinyílik a zsebemben a szárnyasbetét. Mikor érjük már el, hogy a nőket, ha komoly állást töltenek be, nem az alapján ítélik meg, milyen jó a seggük?

A mit vegyünk fel sorozat előző része itt érhető el.

Megszokhattuk már, szezononként van vagy négy-ötféle szépségkirálynő választás. Ezek többé – kevésbé egyformák, vannak a csajok, az idétlen ruhák, és a kínos beszélgetések.

Hogy milyen éppen a merítés, az persze függ a verseny tétjétől is. A legjobb nők a profi modellversenyeken szoktak indulni, ők nem billegnek a tűsarkú cipőkben, viszont nem is mosolyognak, mert valaki egyszer kitalálta, hogy a kifutón mosolygó nő sérülékennyé válik. Az, hogy tangabugyiban, csipkés melltartóban vonul fel-alá, nem teszi kiszolgáltatottá, de egy félmosoly állítólag igen.

De visszatérve a mostani versenyre, ez inkább amolyan lelkesamatőr felvonulás volt, helyes, vézna és mosolygós lányokkal. Nem tudom, mit árul el felsőoktatásunk színvonaláról, de szinte valamennyi versenyző egyetemi vagy főiskola hallgatóként mutatkozott be. Aki meg nem, az most érettségizik, de felvételire készül. Szóval, manapság már egy cicababa sem lehet meg diploma és phd nélkül. Megfigyeltem, hogy az efféle versenyeken induló lányok már születésük pillanatában erre lehettek determinálva, mivel kivétel nélkül nőcis neveket viselnek- Tina, Klaudia, Korinna, Anett – sehol egy Sára vagy Klotild. Persze, lehet, hogy a producer húzza ki kalapból, kit hogyan hívjanak, mert Kövér Berta néven mégsem kaphat valaki flitteres koronát. A sorból csak egyvalaki lógott ki  - a fekete hajú, kissé alacsony versenyzőt ugyanis Dr, Kávássy néven konferálták fel. Megnéztem az adatlapját, katonai ügyész szeretne lenni.

A Vám és Pénzügyőrség szóvivője, Sípos Jenő adott ma tájékoztatást, mekkora fogást csináltak, rögtön kettőt is.

A távol-keletről érkező utas ellenőrzése közben a fináncok tiltott, engedélyköteles kémfelszerelést találtak : hat darab többfunkciós, kép- és hangrögzítésre alkalmas tollat a hozzá tartozó kábellel, töltővel.  A másik nagy fogásuk is hasonló: kép- és  hangrögzítésre alkalmas karóra, a szükséges tartozékokkal.

A VPOP "visszaélés haditechnikai termékkel és szolgáltatással, illetőleg kettős felhasználású termékkel" bűncselekmény gyanúja miatt indított eljárást, az első esetben a távol-keleti férfi, a második esetben ismeretlen tettes ellen, mivel a csomag gazdája nem került elő.

Az egész Unióban tiltott ezeknek az eszközöknek a forgalma, használata, nálunk 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.

A hideg futkározott a hátamon. Láttam magam előtt, amint a kommandósok helikopterrel leereszkednek a tetőre, berúgják az erkélyajtót, és a család minden, még kiskorú tagjait is bilincsben viszik el. Rögtön cselekedtem – a meleg ellenére ballont vettem fel, gallérját az arcomba hajtottam, és hatalmas napszemüveggel tökéletesítve az álcázást, sötétedés után a család összes mobiltelefonjával a zsebemben lementem a Duna-partra, hogy vízbe dobjam a kémfelszerelést. Ezentúl csak a vonalason hívjatok!

Szülő legyen a talpán, aki GPS nélkül kiismeri magát a mai iskolarendszer útvesztőiben. A gyereket el lehet vinni középiskolába negyedik után, hatodik után és nyolcadik után is. Ilyenkor értelemszerűen nyolc, hat, illetve négy (esetleg öt) évet jár középiskolába a csemete.

A sokféleség az esélyegyenlőség ellen hat, a nyolc és hatosztályos gimnáziumok igazgatói viszont remek felvételi és kompetencia mérési eredményeiket lobogtatják. Azt, persze egyikük sem teszi hozzá, hogy ilyen „hatos” illetve „nyolcas” középiskolába főleg diplomás szülők, jó családi hátterű gyerekei járnak, nem a HHH tanulók. Érdekes, de jobb iskola pedagógusától még soha nem hallottam a klasszikus mondást, pedig náluk is igaz: hozott anyagból dolgozunk.

Most újabb ötletként (ez az oktatás irányításunk alapelve – folyamatosan változtass) felmerült a nyolcosztályos gimnáziumok megszüntetése, és a hat plusz hatos szerkezet forszírozása.

Mindegyik forma mellett szólnak érvek és ellenérvek, ha a tanulás felől vizsgáljuk a kérdést.

Ha a gyerek személyiségének fejlődése felől vizslatjuk a problémát, magam részéről egyértelműen a négy (öt) éves középiskolát támogatom, ahová 15 éves korában iratkozik át a gyerek.

A serdülés a gyermekkori személyiség lebontását, és felnőtté való újraépítését jelenti. A kamasz akár hónapok alatt hatalmas változásokon megy át, és énképét a környezet visszajelzéseiből építi fel. A legtöbb gyerek a szülők meglepetésére a nyolcadik osztály utáni nyáron lélekben is gimnazista lesz, új szokásokat vesz fel, láthatóan serdül. Ez az a nyár, amikor  kisgyermekünk egyre inkább az Amerikai pite vagy a Grease „high scool” –ba járó balhés és szemtelen alakjaira kezd el hasonlítani. De ki tudná a „ laza vagányt” vagy a „dögös démont” meggyőzően alakítani olyan tanárok és osztálytársak előtt, akik még emlékeznek rá, hogy pár éve sírva fakadt a Mikulástól. Egyszóval, ilyenkor van ideje iskolát váltani.

Hétvégén két BKV-s, egy buszsofőr és egy villamosvezető is kórházba került, mert agresszív utas bántalmazta őket. A tömegközlekedés újabb kihívással találja magát szemben.

Eddig a legtöbb utas panasz  a homelessek szaga és állaga miatt volt, tekintve, hogy a főváros már évek óta a BKV hatáskörébe utalta a  hajléktalanság szociológiai problémájának kezelését. Nincs elég melegedő helység? Semmi baj, a buszok fűtöttek, sőt, nyáron hűtöttek a jobb járatok. Igaz, van olyan bérletes, aki SOHA nem ül le a járműveken, tartva attól, hogy valaki az ülésen hagyta előtte biológia lábnyomát. Minél jobb egy környék, annál gyakoribb a tetű az iskolában – elvégre gazdag szemetesből könnyebb guberálni, majd ingyenes logisztikai szolgáltatásként Volvo buszon szállítani az árut. De a BKV járművek eddig a béke szigeteként működtek, csodálkoztam is, hogy ennyi frusztrált ember hogy van el ilyen jól egy csúcsforgalmas hatos villamoson, atrocitás nélkül.

Hogy baj lesz, azt pár hete éreztem először, kénytelen voltam a vezetővel egy erősen ittas honfitársunkat leszállíttatni, tekintve, hogy agresszíven lökdöste az utasokat. Szerencsére a kötekedőnek csak a szája volt nagy, a közel három súlycsoporttal feljebb játszó vezető egy erélyes szemöldök összehúzással eltávolította a nem kívánatos utast.

Most azonban a vezetők maradtak alul, pedig csak a munkájukat végezték.

Ha összevetem a kezdődő utasterrort azzal a mai bejelentéssel, hogy a jegyek hamarosan elérik a 300 forintos lélektani határt, máris egy új bűnözési fajtát látok kialakulni: Felszáll a tag Békásmegyeren a buszra, feltépi a vezetőfülke ajtaját, és ellentmondást nem tűrő hangon közli a sofőrrel – Nyomás Kőbányára, nem fogok az átszállások miatt háromszor lyukasztani!

A gyerek serdülésének előrehaladását nem csak a nemi jelleg kidomborodása, és a kamasz bicskanyitogató szemtelenség jelzi a szülő számára, hanem a ZP mánia.

A serdülő már február végén elkezdi pedzegetni, hogy nemsokára nyit a Zöld Pardon. A szülők vérmérséklettől függetlenül (megengedő – korlátozó) ilyenkor a Hol van még a tavasz kérdéssel hárítják a döntés problémáját.

Májusra azonban dönteni kell. Léteznek struccpolitikát folytató szülők akik a „ma az osztálytársamnál alszom, mert írjuk az olvasónaplót egész este” mondatra rögtön ráharapnak,  így hárítva el maguktól, hogy rábólintsanak az éjszakába nyúló bulizásra. Ez a módszer azonban a ZP esetén nem működik.

Ahhoz, hogy a kiskorút beengedjék, első alkalommal a szülőnek is meg kell jelennie. A gyerek számítógépes nyilvántartásba regisztrál, fényképe is rákerül az adatlapra. A szülő engedélyével belépőkártyát kap álmai kertjébe.

Eddig a kamasz szerint is minden zsír, és a szülő húzhat gyorsan haza, ne égesse őt a lassan megérkező haverok előtt.

Csakhogy a szülő is kap egy kártyát kódszámmal (anyu -  apu kártya) és jelszóval, aminek segítségével weben keresztül bármikor ellenőrizheti a gyerek ki és belépését – véget vetve ezzel a „mi kijöttünk már éjfélkor, de nem járt a villamos” történeteknek.

Tündérmesék nincsenek. A gyerekek csak a tévéreklámokban édesek és jól neveltek, amúgy koszosak, szemtelenek és gyanús alakokkal barátkoznak. Éppen így ideális kapcsolat is csak az amerikai másodvonal filmjeiben létezik. Ha figyeltétek, a filmek mind ott végződnek, hogy a herceg és a hercegnő sok viszontagság után egymásra talál. Meddig élt volna együtt Rómeó és Júlia, ha sikerül a tervük? Júlia 16 évesen teherbe esik és elhízik, Rómeó pedig más csajokat hajtott volna a bálokban, majd hazaérve Júlia ordítva fogadja: Hol a bánatban kujtorogtál eddig, te kurvapecér?
Gondoljuk végig a Büszkeség és balítélet főhőseinek sorsát az esküvő után. Lizzy továbbra is igényli a társaságot és a beszélgetést, a szája be nem áll, vendégeket hív, a családja állandóan a birtokon lebzsel, míg Mark egyre inkább csöndes és emberkerülő lesz, hosszú lovaglásokkal és könyvtárszobai bujkálásokkal próbál menekülni a fecsegés elől. Évtizedeket hangos szó nélkül lehúznak egymás mellett, köszönhetően annak, hogy a kastélyban 72 szoba van.

Bármelyik nagy múltú angol fogadóiroda 20 az egyhez adná, hogy Carry és Big együtt marad és családot alapít a Szex és New Yorkból
Tökéletes kapcsolat nincs, mint ahogy tökéletes ember sem létezik. Jó, megfelelő  kapcsolatok vannak. A pszichológia álláspontja szerint az az ember képes szeretni és szeretetet elfogadni, akit erre élete első három évében megtanítottak. Ismerd magad, szeresd magad, és ne várj többet egy kapcsolattól (akár barát, akár pár), mint amennyit te adsz.

A labdát továbbdobom Lanszelónak. Kérdésem: Mint filozófus, hogyan nyilatkozna az emberi kapcsolatokról?

A post Humanrájc meghívására jött létre, köszönöm neki az invitálást.

Megszokhattuk már, van, akinek bántja a szemét az üres felület. Ha ilyet lát, akkor spayt, flictollat, vagy mint Weöres Paidagogosz nénije „hegyes tollat ragad, dühtől hullámozva ír”. A politikai plakátok különösen rongálásnak kitett övezetnek számítanak, hiszen ki ne szeretne elégtételt venni azon a gazemberen saját elcseszett életéért. Plakátot firkálni majdnem olyan jó, mint hírműsor alatt leköpni a tévét.

A firkák általában nem túl szellemesek. Vannak az átalakítós tévéműsorok mintájára működő fogsatírozók, az agresszív Tourette szindrómások, a káromkodásaikkal, és a fetisiszták. Ők azok, akik betegesen vonzódnak az önkényuralmi jelképekhez.

Ma azonban stílszerű (már ha rongálás nevezhető stílszerűnek) feliratot láttam.

Az MDF plakátján Habsburg György, koronájuk ékköve, a kék vérvonal mosolyog, kiszolgálva ezzel az I. kerületben lakó nyolcvan feletti hölgyek ízlését, akiket annak idején még maga Ferencjóska kért fel egy keringőre, kérlekalássan.

A plakáton egyetlenegy szó, fekete filccel, nyomtatott betűkkel: IDIÓTA. Nem hülye, nem barom, semmi káromkodás, csak így szimplán, orvosi meghatározottságban, talán utalva V. Ferdinánd rossz génjeire.

Ezen a nemesen egyszerű, stílusos kifejezésen elgondolkodtam, talán egy konkurens arisztokrata járhatott arrafelé ma délután?

Ha valaki évtizedeken keresztül komoly pozíciót betöltő politikus, általában nem mond semmit véletlenül, ami a nyilvánosságnak szól, főleg nem kampányidőszakban.

Épp ezért elgondolkodtató, mit akart kifejezni, és melyik célcsoportnak szólt Szili Katalin kijelentése, amelyet a jujponthu-nak adott interjúban hallhatunk: a szépészeti plasztikai műtétekről kérdezték, amikor is elmesélte, hogy ő bizony még melltartót sem hord.

Nem is az információ tartalom a lényeg, kit érdekel, mi van Szili Katalin fantáziátlan kosztümjei alatt, hanem az intim információ kiadása.

Igaz, megszokhattuk már, hogy a médiába kétségbeesetten kapaszkodó celebek gond nélkül kiteregetik nemi életük apró részleteit is, rettegve várom már az időpontot, amikor az emésztésük lesz a téma. De egy politikusnő? Egy eléggé megfontolt, konzervatív gondolkodású, vallásos, erősen középkorú házelnök miért beszél arról, hord-e melltartót?

A melltartó kultikus darab, milyensége vagy éppen hiánya képet ad a nő helyzetéről a társadalomban. Az 1800-as évek fűzőiben a nők tevékenysége eléggé behatárolt volt, tömegével csak az I. világháború alatt szabadultak meg tőle az úriasszonyok. Amerikában kiszámolták, több csatahajó készült abból a fémből, amit nem építettek be a fűzőkbe (a halcsont akkoriban már nem volt divat). Ehhez jött még Coco Chanel, aki tökéletesen ráérzett a trendre, a nők kényelmes ruhákra vágytak, ami nem korlátoztak őket a munkában, sportban, magában az életben.  Fűző helyett jött a kényelmesebb melltartó.

A hatvanas évek társadalmi igazságosságért küzdő feminista és hippi mozgalmai kérdőjelezték meg ennek a már kevéssé kényelmetlen ruhadarabnak is a létét.

Párizsban, illetve Amerika több nagyvárosában, 1968-ban (az évszám nem véletlen) történik meg a legendás melltartó égetés. Amiről utólag állítják, minden más, kényelmetlen, vagy túl nőcis cuccot (nylonharisnya, kozmetikum, műszempilla) kigyújtottak, de melltartók nem is mindig voltak az áldozati darabok között. A látványos akciókkal a nők hagyományos társadalmi szerepe és másodrendűsége ellen tiltakoztak.

Napjainkban a melltartó ismét nagy divat, push-upos és szilikonpántos, varrás nélküli és wonderbra – lányoknál amolyan nővé avatási szertartás az első darab beszerzése, amikor még igazán szükség sem lenne rá. Kényelmes, sportoláshoz ajánlott modellek is bőven kaphatók. Ezért nem értem, mit akart mondani és kihez szólt Pécs polgármester jelöltje ezzel a bizalmas közléssel, ő bizony nem hord semmit a blúz alatt.

A Jégbüfé két célra használja nagy, üveges kirakatait. Egyrészt, jó érzékkel, nem a sütiket állítja ki bennük, hanem a sütiket habzsoló haspókokat és gourmandokat, ami rögtön nagyobb kedvet csinál a kalóriabombák magunkhoz vételéhez, a közismert reklámos trükk szerint.

Az üresen maradt részeket így május elején tablókkal szokta kitölteni, amik között érdekes darabot láttam minap. Nem úgy érdekes, hogy húdenagyon kreatívak voltak megint a gimisek, hanem történelmileg, lenyomatot adva gondolkodásunkról húsz évvel a rendszerváltás után.

A tabló 50 éves érettségi évfordulóra készült, Toldi Gimnázium, osztályfőnök: Antall József tanár úr. A tabló sarkán kicsiben ott az eredeti, és az ilyenek lettünk jegyében a nagyobb fényképek a közel hetvenes urakat ábrázolják. A koedukált oktatás akkoriban még nem dívott.

Néhány fénykép helye üres, alatta csak a név  - talán már meghaltak, külföldre költöztek, előkeríthetetlenné váltak az egykori osztálytársak.

Az egyik fénykép helyén vastagbetűs felírat – BM III/III-as ügynök, K. J. (teljesen kiírva a név) néven.

Percekig álltam előtte, és gondolkoztam. Meg tudnám-e bocsátani, ha középiskolai padtársamról, barátomról, szerelmemről kiderülne, kis füzetkébe jegyzetelte titokban a mondataimat, hogy utána továbbíthassa ODA, ahol aktásítják, iktatják és lefűzik. Elég-e ötven év a megbocsátáshoz? Kinek rosszabb, aki soha többet nem mehet érettségi találkozóra, vagy annak, aki még mindig ennyire gyűlöli őt, hogy két krémesevő közé kiplakátolja, ügynök volt a padtársam?

Miközben a divat és sztárvilág a felszínen látszólag kampányt és küzdelmet folytat az anorexia és a beteges éhezés ellen, a kulisszák mögött még inkább ráerősített az „élj ásványvízen és nikotinmentes cigarettán” vonalra.

Cindy Crawford ma már nem álmodozhatna szupermodellségről, mint 20 évvel ezelőtt, sőt semmiféle modellségről, az ügynökségek előszobájába nem tehetné be formás (konfekció mérete 38-as, illetve 8-as), de nem betegesen sovány lábait.

Tíz éve még Eva Herzigova, mint a wonderbra reklámarca (illetve nem arca, hanem teste) nyugodtan megmutathatta, mije van, a kampány szlogenje Hello Boys volt –ma már senkinek sem jutna eszébe hasonló körmérettel megáldott fehérnemű modellt választani óriásplakátra. Pedig a fiúk visszaköszöntek neki.

Laetitia Casta a franciák szavazatai alapján 2000-ben az ország szimbóluma, Marianne lett, napjainkba hatos (36-os) méretével nem kerülhetne kifutóra.

Pár éve ugyan botrány tört ki a vészes soványság miatt, miután több modell nem élte túl a jól sikerült fogyókúrát.

A kezdő lépéseket a spanyol divatdiktátorok tették, első felbuzdulásukban BMI (testtömeg) indexet számoltak minden lánynak a bemutatók előtt, akié kórosan alacsony volt, nem engedték kifutóra. Úgy tűnt, a mediterrán életöröm és életösztön képes áttörni az angol-francia „deszkákon”.

A mozgalomból nem lett sajnos világjelenség, angolszász és francia divatkörökben nevetségesnek tartják a kezdeményezést, és „diszkriminatívnak”.

A jobb divatházak nullás méretben gondolkoznak, de többen állítják, tudnak olyan jónevű tervezőt, aki mínusz kettes méretben gyártatta le a nagybemutatókra készülő kreációit. Ez nagyjából egy hétéves kislány körméreteinek felel meg, miközben a modellek úgy 180 centi magasak, és felnőtt nők.

Hollywood csak ráerősített erre a vonalra, aki a díjkiosztók vörös szőnyegén nem az esélytelenek nyugalmával akar végigvonulni, az koplal. Középkorú nők, többgyerekes sztárcsaládanyák próbálják magukat belegyömöszölni akkora ruhákba, ami utoljára a gimis gólyabálon ment rájuk.

Az őrületet még tovább lehet fokozni, a férfiak is fogyókúrázhatnak, ha jó szerződéseket szeretnének, mint modellek vagy filmcsillagok. Az ok: a rocker csőnadrág – ha valakin nem úgy áll, mint egynémely köztudottan szerfüggő zenészen, aki kalóriabombák helyett az agyát bombázza szét narkóval – az kisebb gázsira és kevesebb reklámszerződésre számíthat.

Az embert megszokások vezérlik, karácsonykor fenyőfa, húsvétkor sonka, május elsején Városliget.

Tömeg, égett grillkolbász szag, por, és majálisozó outfit sajátos felfogása. Ez külön bejegyzést érdemelne, „Mit vegyünk fel a munkásosztály nemzetközi ünnepén címmel”.

De a május elsejében nem a sör, az izomtrikó meg a vásáros pörkölt a lényeg, hanem az ideológia.

A Ligetben idén sem csalódtam. A szokásos, unalmas szakszervezeti és kormánypárti sátrakon kívül a baloldal is kitelepült, teljes valójában.

Zöld baloldal, prominensek sehol, a transzparens alatt három bánatos homeless sörözik.

A szociáldemokraták zenekarral nyomják, a nyugdíjas szólógitáros meglepően jól énekli fiatalságának slágereit. Úgy tűnik, az ő sármján semmit nem romboltak a kapitalizmus évtizedei, időnként kimosolyog egy-egy nőre az alkalmi színpadról. Nem hiába tudtam én, kamaszlány koromban – zenésszel sose kezdj!

A fiatal kommunisták néhány fiatalemberrel és rengeteg szórólappal képviseltetik magukat. A srácokon vörös ing, egyikük arcszőrzete forradalmi időket idéz. Amolyan városi gerilla külső, egyéni felfogásban.

Az ATTACK-nak színpada van, az egyik zenész időnként kiszól a nézőkhöz, adjanak már fel egy sört – a stílusból és a megfogalmazásból ítélve, párat már feladhattak neki. A hallgatóság nagyrészt fiatalokból áll, egy terepszínű fólián heverésznek a porban, és mindenféle vasak állnak ki belőlük. Hatalmas transzparens előttük – bűntett ez a háború, de hogy melyikre gondolnak pontosan, az nem derül ki. Végül is, mindegy, az összes háború bűntett, bármelyikre igaz a megállapítás.

A sátraktól nem messze kígyós férfi áll – az óriási állat nyakba tehető, fényképezkedni is lehet vele. Erre nem vállalkozom, de ujjaimmal végigsimítok a hüllő testén. Kellemesen langyos, puha fogása van. Nem erre számítottam.

A munkáspárt sátránál maga a Főnök fogadja elvtársait, mosolygósan, napbarnítottan, és elégedetten. Hatalmas ötlettel álltak elő – szerveztek egy kubai sátrat maguk mellé, ahol szól a zene, ötvenes kubai nők táncolnak, és bár egyéni megítélés kérdése, hogy Cuba Libre, de itt hatszáz forintba kerül mindössze. A büfések Che-nek maszkírozva szolgálják fel a forradalmi italokat.

A bazárrész hatalmas. Látványkonyhák, csapolt sör, perec és vattacukor, gyerekkorunk vurstlija, időutazás. Árusok mindenfelé. A több száz stand könnyen kategorizálható. Andoki zenészindiánok, lámaszőrös lábszárvédőben, erdélyi árusok népviseletben, gagyi-bóvli ruhások (kétszáz a csipkés tangabugyi), cigányemberek és asszonyok hagyományos viseletben, műbőr cipőket kínálgatva.

Klassz is egy ilyen vásári forgatag, de felszálltam a földalattira és a Töröknél ebédeltem a Körúton. Jól jártam, szemben a Vígszínház is ünnepelt, így neves művészeink musicalprodukcióival kísérten ettem a csirkegyrost meg a baklavát.

Jártamban, keltemben beleszaladok kóstolóakciókba a hipermarketekben. Most persze megcsillanthatnám szakmai tudásom, részletes és kimerítő kiselőadást tarthatnék a marketingakciók típusairól, meg  a POS* reklámeszközökről, de nem szeretném elriasztani az olvasókat.

Szóval ott áll a csaj az üzlet közepén, mindenféle idétlen szerkóba beöltöztetve, és műmosolyog szegény. Általában van közönsége, néhányan direkt a kóstolós napokra időzítik a nagybevásárlást, kezdik a levespornál, folytatják a krémsajttal, kis fagyi, majd leöblítés kávéval. Persze, én nem a potyázás miatt megyek oda, tisztán a szakmai érdeklődés visz az alkalmi standokhoz. Érdekes megfigyelést tettem az utóbbi időben a hostesslányokról.

Azt hinné az ember, a diákszövetkezet a tuti jó, extrovertált csajokat küldi ilyen munkákra, a félénk szolidaknak marad az adatrögzítés, meg a borítékolás.

De nem, a lányok helyesek, de meglehetősen átlagosak, és inkább visszahúzódónak tűnnek.

A Sziget hirdetést látva esett le nálam a tantusz, miért nem tökéletes a munka és a hostess  passzolása. A dögös, nagyszájú, barátkozós lányoknak nyilván van pasijuk, zsír verdával, és fizeti mind a három kör mojitot vagy Baileys csokilikőrt a Hajógyári – szigeten, nem kell a lánynak akciós macisajt kínálgatással megkeresni a rávalót a Tescoban.

* eladáshelyi reklám

Hogy én járkálok túl gyakran a belvárosban (igen, lehet, felszínes shopping programok, meg kéne már komolyodni), vagy ott van túl gyakran filmforgatás, nem tudom, de sokszor keresztezi utam filmesek kordonja.

Általában mindenhol a szokásos kép, hatalmas teherautók a cuccnak, léhűtők hada, akik fensőbbségük teljes tudatában támaszkodnak akár órákig, és várnak.

Ezen mindig elgondolkoztam – mire várnak órákig egy-egy forgatásnál? A megfelelő fényviszonyokra? Vagy a „sztár” (három mondata lenne ebben az utcai jelenetben, de később azt is kivágják) megfelelő lelkiállapotára?

Mindenesetre az a lényeg, hogy áll a forgatás, a „staff” beszélget, kávézik és cigarettáz, a kordon egy embernyi helyen leeresztve, így a járókelők, ha kellően türelmesek, és kiállják a sort, át tudnak jutni rajta. A csaj, aki fogja a kordon leeresztett szalagját, mindig ugyanolyan, talán klónozzák őket. Zöld nadrág, nyáron a szára felhajtva, barnás póló, hatalmas adó-vevő. Ezen is gondolkoztam, az űr és géntechnika korában miért ilyen régi készülékeket használnak?

A lánynál lévő készülék recsegve megszólal – forgatás, zárunk – a kordonos segéderő vérnyomása láthatóan égbe szökik, végre feladat van, végre megmutathatja, nem hiába könyörögte be magát a stábba. A szalagot felköti, ember azon át nem léphet már, de itt beleszalad egy magasabb intelligenciaszintet igénylő problémába. Mi legyen azokkal a bamba járókelőkkel, akik már beléptek a zárás előtti pillanatban a tiltott zónába? Intézkedni kezd, elvégre itt most ő hatósági közeggé lépett elő: odarohan a gyüszmékelő alakokhoz, és emelt hangon, mintha süketek lennének, közli velük: tessék kimenni a lezárt részről, forgatás van. Általában elenyésző azon sétálók száma, akik MGM-es karrierjüket akarták megalapozni a szalagkorláton belül, ezért a többség vita nélkül elindul az előbb még nyitott kordonkijárat felé. Csakhogy az már zárt, épp a felügyelő csaj kötötte fel – mert ZÁRUNK!

És ő a zárást komolyan veszi, se ki, se be. Viszont egyre idegesebb, egyre hangosabban ismételgeti a csapdában rekedtekkel, hogy húzzanak már el innen, de ki nem engedi őket.

A problémát általában egy erélyesebb járókelő szokta megoldani, aki áttöri a barikádot, megnyitva ezzel a menekülés útját a bambábbaknak rosszabb konfliktus kezelő technikával rendelkezőknek is. A stábtag lány, pedig egy örök típust képvisel, mint ahogy a commedia dell’arte figurái – önkéntes rendőr.